„Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül 
és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy 
néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás 
leszel... Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki...”


Fura egy alak ez az Ábrám (később Ábrahám). Elég tehetős ember 
volt a maga korában, mert olvassuk róla, hogy sok állata volt,
ami akkoriban a vagyont jelentette. Ráadásul törzsfőként 
hatalma is volt, mert a nomádoknál a törzsfő szó szerint 
élet és halál urának számított a törzsön belül. Azt mondhatnánk, 
hogy mindene megvolt, amire egy ember vágyik – mellesleg ma 
is – az életben. Vagyon és tisztelet.
Mégsem hitte azt, hogy mindent elért az életben. Hitte, hogy 
az élet több mint a vagyon és a vezető pozíció. Hitte, hogy 
nagyobb cél is létezhet ezeknél. Kereste Istent, és Isten 
megtalálta őt. 
Ábrámnak cselekvő hite volt. Nem elméleti, hanem gyakorlati 
hit. Külső szemlélő őrültségnek tarthatja, hogy Ábrám kockáztatva 
mindent amit elért, elindul az Isten szavára az ismeretlenbe. 
De Ábrám arc volt és elindult, mert tudta, hogy az Isten nem 
packázik vele. Tudta, hogy a Mindenható szavára nem éri meg 
nemet mondani. Hitt egy földi dolgokon túlmutató célban, 
amit az Isten tűzött ki a számára és persze el is érte. 
Csupán azért, mert el mert indulni...